Little more attention

Töredékek

A Részlegesek jövőbeli regény következő része Töredékek, ahol az izgalmak folytatódnak, s egyre többet tudtunk meg a régi világról Kira nyomozása alapján.  Az előző rész azzal fejeződött be, hogy Kira megtudja, a nő, aki fölnevelte, sokmindent nem mondott el magáról, viszont arra kéri, hogy keresse meg a Trösztöt, akik annak idején létrehozták a Részlegeseket –… Tovább »

A becsapott és a kiengesztelhetetlen

Az azonos című filmről írtam itt, de most az eredeti regényt vesszük górcső alá. Ritkán esik meg, hogy a film jobban tetszik, mint a könyv, de ez a Színes fátyol esetében így van. Az egyébként is drámai történet a regényben inkább már tragikus több szempontból is. A 25 éves Kitti belekényszeríti magát egy házasságba csak… Tovább »

Aranyeső

Janikovszky Éva Aranyeső című regénye nagyon a szívemhez nőtt. Egy éppen végzett gimnazista lány Ágnes történetét meséli el, akinek mivel nem vették föl az egyetemre, valami megoldás után kell néznie a nyáron. Sokat őrlődik azon, hogy vajon ő is elmenjen-e dolgozni, mint a nővére, de ő nem tudja elképzelni magát egy gyárban robotolva ilyen fiatalon…. Tovább »

Anyukám polcáról…

 Bizonyára sokunkkal megtörtént már, hogy miután rászántuk magunkat, hogy elolvassunk egy könyvet pár oldal után csalódottan csuktuk be, s emiatt az érzés miatt több hétnek, vagy hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy legközelebb kezünkbe vegyünk egy másik könyvet. Így jártam én is egy pincében töltött hosszú nap után, amikor érdekes “kincsek” keresése céljából jártam odalent. Egy… Tovább »

Mennyiszer hallottam ezt anyámtól…

A kedvenc kosztümös filmjeim sorozat után most a régi csíkos-pöttyös könyveké a főszerep, mert talán sokan ódzkodnak megsárgult lapú múlt százdai könyveket a kezükbe venni, pedig nincs mitől félni 😀 Olyan történeteket mutatok be, amiket minden fiatal lánynak meleg szívvel ajánlok. Lányokról, lányoknak: Azzal a könnyvel kezdek, ami eddig a legjobban tetszett, ez Fehér Klára… Tovább »

Családregény a 20.századi Magyarországon

“A siratófalra, melyet mindannyian a lelkünkben viselünk. most bevéssük Iványi Márton nevét is a többi mártír neve alá, hogy ne felejtsünk. Sok név van már felírva lelkünk siratófalára. És tudjuk, hogy ez a névsor még nem teljes, olyan időket élünk, amikor a mi harcunk mártírokat követel, de tudjuk, hogy haláluk nem lesz hiábavaló. Mi harcolunk… Tovább »

Hogyan gondolkodik a “rossz gyerek az osztályban”?

Louis Sachar gyermekkönyveket ír, melyeket kiskoromban én is nagy élvezettel olvastam, de felnőtt fejjel még több mondanivalója van a könyvnek. Ő írta a Stanley a szerencse fia című könyvet, melyből film is készült, (https://www.youtube.com/watch?v=NEvLRtDKT0c) s a mai könyvet, amit bemutatok a Bradley az osztály rémét. Érdemes elolvasni, mert bepillantást nyerünk a gyerek fejébe, aki mindig… Tovább »

Donut shop krimik 1.

Ki tudna ellenállni egy cukormázas frissen sült fánknak? Suzanne, válása után nyitotta meg Fánkpalotáját, ahol különleges édességeket sütött minden éjjel. Egy ilyen éjszaka egy hulla landol a küszöbén, mely eléggé megrémíti, de nem tántorítja el attól, hogy utánajárjon, ki tette oda és miért pont oda? A rendőrség, a nyomozók és anyja is győzködni próbálja, hogy… Tovább »

Részben ember

Íme egy újabb borús jövőbeli világ, ahol az emberiség a kihalás szélén áll, de még élnek olyan személyek, akikben a kitartás erősebb, mint a behódolás, olyanok, akik a köz érdekét előrébb helyezik a törvényeknél és saját hasznuknál.  A történet szerint világháború volt, majd az emberek által létrehozott biológiai robotok (embernek kinéző robotok, akik gyorsabbak, erősebbek, maguktól… Tovább »

Tűzpróba

AZ Útvesztőből sikeresen kiszabadult csapatnak újra nehézségekkel kell szembenézniük. Úgy hitték a fegyveres emberek, akik kimentették őket, biztonságos helyre szállítják, de rá kellett jönniük, hogy a próba még nem ért véget, mégcsak most következik a második része. Az útvesztő volt az első teszt a tűzpróba pedig a második, ahol az előzővel ellntétben kapnak instrukciókat azzal… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!