Miért láthatatlan? Miért hős?
Amikor a holokauszt alatt zajlott embermentésről beszélünk, sokaknak eszébe jut Wallenberg, kinek tette felbecsülhetetlen és páratlan, de nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik még nála is több embernek adtak reményt és esélyt az életre. Az olasz Giorgio Perlasca, spanyol nagykövetnek adta ki magát, lehetőséget nyerve így arra, hogy védleveleket állítson ki zsidó embereknek, mellyel ők a – nagyrészben – védett Nemzetközi Gettóba kerültek. Az embermentők tevékenységét tanulmányozva talán arra gondolhatunk, hogy ezeknek az embereknek megvolt a befolyásuk, a hatalmuk, a pénzük ahhoz, hogy ily nemes tettet hajtsanak végre, de itt egy példa arra, hogy minderre nem feltétlenül volt szükség. Hatalmas kockázatot jelentett diplomataként tevékenykedni, amikor erre nem volt joga.
Megdöbbentő módon amit Perlasca tett itt Budapesten, arról családjának fogalma sem volt, nem csak a háború alatt, de az azt követő negyven évben sem. A leplet egy hálás megmentett rántotta le, aki mindenáron meg akarta köszönni az életét. Gondoljunk abba bele, hogy ez az ember élte az életét, s amikor a világ felfordult, kötelességének érezte az emberek mentését, majd a vészkorszakot követően visszatért életébe és senkinek nem mesélt. Még a családjának sem.
A könyvet még nem olvastam, hiszen ma vettem meg, de én kíváncsian várom, remélem ti is 🙂
(Franco Perlasca mesél a könyvbemutatón)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: