A new begining (2.rész)
Első rész:
Eszter ugyanahhoz az asztalhoz ült le, mint egy hete, péksüteményt és egy kávét rendelt. Ahogy reggeliét fogyasztotta Hegedűs András lépett az asztalához.
-
Szabad?
-
Természetesen, üljön csak le.
-
Mit csinál maga erre?
-
Reggelizem.
-
Meghívhatom valamire?
-
Köszönöm nem, már rendeltem.
András egy erős, feketekávét rendelt brióssal, s, amíg várakozott, jól szemügyre vette Esztert.
-
Maga nem idevalósi, igaz?
-
Nem, Amerikában élek. Itt éltek a szüleim, amikor én még meg sem születtem.
-
Meddig tartózkodik itt?
-
Még két hétig.
-
Tetszik az ország?
-
Szép hely. Tegnap megnéztem egy balett előadást és találkoztam egy férfival, akiről szeretnék többet megtudni.
-
Segíthetek önnek ebben?
-
Igen, az jó lenne.
-
Mit tud róla?
-
Először itt találkoztam vele, egy negyvenes éveiben járó férfi, magas, sötétbarna hajú, és olyan pisze orra van, mint nekem.
-
Szemüveges, és keskeny álla van?
-
Igen, pontosan.
-
Szerintem a keresett személy Halmos István.
-
Hát ismeri?
-
Újságíró, akárcsak én, ugyanannál a lapnál dolgozunk, ide szokott járni kávézni.
-
Micsoda szerencse! El tudna nekem intézni vele egy találkozót?
-
Természetesen.
Miután befejezték a reggelizést, Eszter elindult, hogy egy kis sétát tegyen a városban. András jött vele. Sokáig beszélgettek, amíg el nem értek a Duna partra. Ott elváltak egymástól, s Eszter egyedül maradt a gondolataival. Visszagondolt arra, hogy miket mesélt neki az anyja az apjáról. Még a háború előtt ismerték meg egymást, és hamar tudták, hogy egymáshoz tartoznak. Össze is házasodtak, de kitört a világháború és az apját behívták munkaszolgálatra. Itt Magyarországon egyre rosszabb lett a helyzet zsidóként, ezért Eszter anyja kivándorolt Amerikába egy rokonához. Azt már el sem tudta mondani férjének, hogy gyereket vár. Ő volt Eszter.
*
István az irodában ült írógépe előtt, s maga elé bámult, mintha csak ihletre várna. Nem tudta összeszedni magát, a sok fájó emlékek minduntalan betöltötték elméjét, és nem is tudott másra gondolni. Miután visszajött a háború után, egy összeroskadt, lerombolt országot talált, s régi otthonában új lakókat, akik semmit sem tudtak szeretett feleségéről. Sokáig kereste őt, hónapokig kijárt a pályaudvarra, nézte a hirdetéseket, még a Vöröskereszthez is elment, de ott sem tudtak neki segíteni. Újságíró lett, abból kereste a kenyerét. Bár feleségét elvesztette, eszébe sem jutott újra nősülni, senkit nem talált, aki Sárához hasonló volt.
Merengéséből András rázta fel, aki megszólította.
-
Nem megy most az írás?
-
Ki kell szellőztetnem a fejem.
-
Menj el sétálni, az jót fog tenni.
-
Igazad van.
-
Most jut eszembe, szeretne veled valaki találkozni.
-
Ki?
-
Egy ifjú hölgy, Eszter, Amerikából jött.
-
Miért?
-
Szeretne veled megismerkedni.
-
Hát jó miért ne? Hol tudok vele találkozni?
-
Legyél holnap kettőkor a Városligetben jó?
-
Jó.
*
Eszter annyira várta a találkozást, hogy már fél kettőkor ott volt a Városligetben. Nem tudott mit csinálni, hát leült egy padra és az arra járó embereket szemlélte. Elhaladt előtte egy idős házaspár, akik galambokat etettek kenyérdarabokkal. Aztán jött egy kutyáját sétáltató férfi. Sietett, mintha üldöznék, a kutya mégis megállt Eszter lábainál és elkezdte szaglászni. A férfi megpróbálta elhúzni, de a nagy testű kutya nem engedett. Eszter megsimogatta a kutyát, majd elküldte, s a férfi folytathatta sietős útját. Kicsit később egy kisiskolás csoport masírozott át a fák alatt, mint egy kis hadsereg. Mindenkinek megvolt a párja, s olyan egyenes sorban jártak, mintha csak erre képezték volna ki őket.Egyszer egy kislány kilépett a sorból, hogy felszedjen egy gyönyörű bordó levelet a földről, de a kísérő tanár azonnal ráförmedt és visszaparancsolta a sorba. Olyan hosszúra nyúlt az a fél óra, mintha két órája ott ült volna. Fölfedezett egy ottfelejtett újságpapírt, s beleolvasott. Volt benne egy cikk a háborús bűnösökről és egy emberről, aki felkutatja őket. Érdekesnek ígérkezett a cikk, viszont amikor fölpillantott az újságból, meglátta Halmos Istvánt.
Ott állt előtte, egy szót sem szólt, úgy állt ott, mint aki válaszra vár.
Leült Eszter mellé a padra s várta, hogy folytassa Eszter a beszélgetést.
István nem hitt a fülének. Miket beszél ez a hölgy? Az nem lehet, hogy az ő anyja a Sára.
-
Mióta él kint Amerikában?
-
Még a háború idején ment ki, mert a férjét behívták munkaszolgálatra, és nem tartotta biztonságosnak ezt az országot.
-
Hogy hívták a férjét?
-
Valamilyen István.
Most már biztos, hogy ő az. Istvánt elmondhatatlan érzés töltötte el. Rátalált volna feleségére több mint húsz év után? És ha ez igaz, akkor ez a hölgy itt a saját lánya? Az élete végre teljes lehet a családjával?
Eszter csak nézte Istvánt és benne is megfogalmazódott, amit nem mondtak még ki egymásnak. Megtalálták családjuk hiányzó tagját.
A nap hátralévő részét együtt töltötték, sok mondanivalójuk volt egymásnak, sok bepótolni való. Eszter még aznap este megírta anyjának az örömhírt, és kérte, hogy amint megkapja a levelet, a lehető leghamarabb utazzon ide. Egyesíteni kell a régen elszakított családot.
