A new begining (1.rész)
Egy új kezdet
A férfi mereven bámult az őszbe, a kávézóban üldögélve. Az idő nyirkos volt, az eső szivárgott, s a fák úgy hullajtották megsárgult leveleiket, mintha csak megszokásból tennék. A férfi valahol messze járt. Mélyen belemerült gondolataiba, mert csak másodjára hallotta meg a pincért, aki kávéval kínálta. Nem kért.
A szomszédos asztalhoz egy fiatal hölgy ült le, s egy teát rendelt. Nem lehetett több huszonhárom évesnél. Mikor meglátta a szemben ülő férfit hirtelen furcsa érzése támadt, mintha ismerné. Régi emlékei között keresgélt, de semmit sem talált. Ennek ellenére rokonszenvesnek találta őt.
Amikor a férfi észrevette, hogy a közelben ülő hölgy le sem veszi róla a szemét, zavarba jött, felpattant a székről, és kiviharzott a kávézóból. Még az esernyőjét is bent felejtette, a pincér vitte utána az utcára. Amíg a taxira várt hirtelen mellé lépett a hölgy.
Csak most nézte meg a fiatal hölgyet, aki ott állt mellette. Arcának lágy vonásai a megszólalásig hasonlítottak valakire. Ettől rossz érzése támadt, biztos csak a sors fintora. Szerencsére feltűnt egy taxi az utcán, leintette, majd elment vele.
A hölgy még sokáig állt ott az utcán a taxi után bámulva, s eldöntötte, hogy ezt a dolgot nem hagyja annyiban, ki fogja deríteni, hogy ki lehet a titokzatos és mégis is erős idegen. Olyan sokáig állt ott, hogy hozzálépett egy jól öltözött férfi hosszú kabátban és kalapban.
Felriadt gondolataiból, mint akit álmából ébresztenek.
-
Ó nem köszönöm, csak elgondolkoztam.
-
Miért nem bent, a meleg kávézóban gondolkodik? Meghívhatom egy kávéra?
-
Nagyon kedves magától, de most sietnem kell.
-
Hadd mutatkozzam be. Hegedűs András vagyok.
-
Weisz Eszter.
Kezet fogtak, majd András leintett egy taxit és besegítette Esztert.
*
Ha kedd, akkor balett. A férfi, István minden kedden megnézte a színházban a balett előadást. Kedvelte őket, közel állt a szívéhez, felesége is balerina volt. Most is oda tartott, lassan, ráérősen sétált az utcán. Szokása volt, hogy sétál,amikor csak a
z időjárás engedi. A múltheti nyirkos időjárás mostanra kissé megenyhült, az eső sem szitált, csak néha kerekedett fel a szél, hogy elsöpörje a fák alatt felgyülemlő leveleket. A fakó szürke égen nem lehetett látni a napot, s madarak híján teljesen üres volt.
Mikor odaért a színházba, a jegyeladónő szívélyesen üdvözölte, a visszatérő látogatót. István vett egy jegyet a megszokott páholyába, s el is foglalta a helyét.
Az előadás bámulatos volt, a balerinák eggyé váltak a zenével, úgy mozogtak, s gyönyörűen táncoltak. István mindig is nagyon élvezte a balettot, most viszont valami mégis hiányzott. Az előbb még élvezetes előadás hirtelen üressé vált. Pontosan tudta, hogy mi hiányzik, de nem akart erre gondolni, mert ilyenkor mindig elszorult a szíve. A múlt heti kávézói eseményre gondolt, s arra a fiatal hölgyre, aki végig őt fürkészte.
Az előadás után a ruhatár felé menet egyszer csak földbe gyökerezett a lába. Az ifjú hölgy, Eszter ott állt vele szemben és mihelyt észrevette őt feléje közeledett. Most már nem lehet kikerülni a beszélgetést.
– Jó estét!
-
Gyakran jár ilyen előadásokra?
-
Minden kedden.
-
Akkor biztos szereti őket. Én most vagyok itt először, az anyukám balerina volt és mielőtt megszülettem itt lépett fel. Most, hogy Pesten vagyok gondoltam megnézek egyet.
-
Milyennek találta?
-
Élveztem az előadást, azok a lányok szenvedéllyel táncoltak.
Akárcsak Sára, István felesége. Senkit nem ismert, aki nála jobban táncolt. Eszter régi emlékeket hozott fel benne. Elvesztett feleségére gondolt, s ez annyira lesújtotta, hogy nem tudott megszólalni. Gépiesen elkérte a ruhatárból a kabátját és elment. Hazafelé most nem sétált, sietősen ment, szinte futott, míg haza nem ért.
Eszter nem tudta mire vélje ezt a furcsa reakciót. Elhatározta, hogy holnap reggel ismét elmegy a kávézóba hátha találkozik Istvánnal.