Little more attention

Kuku és barátai

Csütörtökön egy konferencia keretében mutattak be egy mesekönyvet, ami nemrég jelent meg, és ami azért különleges, mert nem minden napi témát dolgoz fel: egy születésétől fogva hallássérült nő írta. Fontos a gyerekeket megismertetni azzal a ténnyel, hogy vannak, akiknek másként kell leélniük az életüket, de ez nem minden esetben jelent kevesebbet. Lássanak bele az életükbe,… Tovább »

22. Könyvfesztivál – szerzemények

Április 23-26 között nyitja meg kapuit idén a Könyvfesztivál a Millenárison. Mint azt – mi könyvszeretők – megszokhattuk, érdekes programokkal, dedikálásokkal, és szuper akciókkal várják az érdeklődőket. Nekem csak egy órám volt arra, hogy szétnézzek, de így is remek könyvekhez jutottam hozzá meglepően kedvező áron. Megvettem az 500 ft-os belépőt – amit le lehet vásárolni… Tovább »

Nem tűntem el

Aki gyakran jár a Gyömrői úton, annak biztosan minden alkalommal feltűnik a a hatalmas “RG” logóval ellátott épület, Richter Gedeon gyógyszergyára. De tudjuk ki volt ez az ember?  Az ő életét dolgozza fel a Nem tűntem el című magyar film. Richter ambicíózus ember volt, aki már fiatal korában nagy hangsúlyt fektetett a tanulmányaira, aminek következtében… Tovább »

Ne add fel!

Mary Mary: Can’t give up Lesznek hegyek, miket meg kell másznom Lesznek harcok, miket meg kell vívnom Vereség, vagy győzelem Nekem kell döntenem Hogy várhatom a győzelmet, Ha egy próbát sem teszek ? Nem adhatom most fel Túl messze mentem el Senki nem mondta, Hogy az út sima Nem azért segített ide Hogy aztán itt… Tovább »

Jöjj, ahogy vagy

Crowder – Come as you areCome out of sadness   Elég a bánatbólFrom wherever you’ve been  Jöjj, bárhol voltálCome broken hearted   Jöjj megtört szívvelLet rescue begin   Itt szabadság vár Come find your mercy   Kegyelmet találsz ittOh sinner come kneel   Oh térdelj most leEarth has no sorrow   Nincs oly nagy bánatThat heaven can’t heal  … Tovább »

Életért kiáltunk a halál árnyékának völgyében

Pár nappal a budapesti Élet Menete után 150 fős magyar csoport utazott ki Lengyelországba, hogy ezúttal Auschwitzban járják 52 másik ország képviselete mellett, közel tízezren az Élet Menetét. Buszokkal utaztunk ki, diákok, tanárok, túlélők és olyanok, akik fontosnak tartják ezt a megemlékezést – például nem-zsidó magyarok, akik felismerték, hogy a holokauszt nem csak a zsidók… Tovább »

Lábbal szavazom

Április 12-én került megrendezésre az idei budapesti Élet menete, melynek célkitűzése az emlékezés – a holokauszt alatt áldozattá vált zsidó honfitársainkra – és az emlékeztetés, egy felszólalás az ellen, hogy ilyen mégegyszer megtörténhessen.  Idén a Dohány utcától indult – 3,1 km-es útvonalon – a menet és az 56-osok terén felállított színpadon hangzottak el beszédek és… Tovább »

Fogd a kezem, ne engedd el

Csak egy félig kiégett izzó pislákolt, talán ő is kihunyna már. Az asztalon gyűrött terítő, rajta kihűlt kávé egy megrágott keksszel, melynek morzsái szanaszét hevertek. Nyomasztó volt a csend, egy perce még izzott a levegő, de most megpihentek egy kis időre. A kis asztal körül ültek, miközben a csöpögő csapot figyelte. Nem kéne abbahagynunk? – szólalt… Tovább »

A new begining (2.rész)

Első rész:  https://attention.cafeblog.hu/2015/04/08/a-new-begining-1-resz/   Eszter ugyanahhoz az asztalhoz ült le, mint egy hete, péksüteményt és egy kávét rendelt. Ahogy reggeliét fogyasztotta Hegedűs András lépett az asztalához. Szabad? Természetesen, üljön csak le. Mit csinál maga erre? Reggelizem. Meghívhatom valamire? Köszönöm nem, már rendeltem. András egy erős, feketekávét rendelt brióssal, s, amíg várakozott, jól szemügyre vette Esztert…. Tovább »

A new begining (1.rész)

Egy új kezdet   A férfi mereven bámult az őszbe, a kávézóban üldögélve. Az idő nyirkos volt, az eső szivárgott, s a fák úgy hullajtották megsárgult leveleiket, mintha csak megszokásból tennék. A férfi valahol messze járt. Mélyen belemerült gondolataiba, mert csak másodjára hallotta meg a pincért, aki kávéval kínálta. Nem kért. A szomszédos asztalhoz egy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!