Vágányzár
(1.rész)
Apró lábacskák lépdeltek a peron meleg betonján. Mindig egyre kijjebb merészkedtek, amíg egy kecses ugrással a sínekre nem érkeztek.
A keskeny fémen lélegzetvisszafojtva, minden figyelmét maga elé összpontosítva haladt. Lassan helyezte egyik lábát a másik elé, s még karjait is kinyújtotta, hogy egyensúlyát el ne veszítse. Már tíz-húsz métert is megtett, teljes elővigyázatosságban, amikor egyszer csak fölnézett, s visszaugrott a peronra. Hátat fordított és odébb ballagott. Leült a betonra és a távolba meredt, oda, ahol már a két sín összeér.
-
Hát te már megint itt vagy? – szólította meg egy hang -Tudod, hogy anya nem szereti, ha itt játszol.
Felsegítette a még mindig ülő kislányt, megfogta a kezét és hazakísérte. A kislány nem nézett hátra, de érezte, hogy figyelik.
*
Egy elvénhedt, fáradt láb lépdelt a meleg peronon.
Mikor elérkezett szokásos helyére, megpihent. Kinyitotta kis kempingszékét és kényelembe helyezte magát. Leült és a távolt kémlelte, szemeit a messzeségen pihentette, oda nézett, ahol már a két sín összeér.
Ahogy a tájat figyelte, látni vélte azt a hatalmas, megrakott vagont, mely megállíthatatlanul indult meg annak idején. Ilyenkor mindig, még annyi év után is könnyek szöktek a szemébe, ő pedig csak hagyta, hadd folyjon le az arcán. Mással nem is foglalkozott most, csak az emlékeivel. Ahogy ott ült, apró zajokra lett figyelmes. Halk lépések közeledtek felé. Odanézett és egy szőke, göndör fürtös kislány egyensúlyozott a sínen, de amint meglátta őt, elment onnan és csak tisztes távolságból figyelte azt, amit az imént ő.
-
Milyen kicsi és ártatlan ez a kislány. Sejtelme sincs arról, hogy ahol ő most játszik, ott ugyanekkora kislányok sorsa pecsételődött meg örökké- gondolta szomorúan.
*
Frissen sült hús és főtt krumpli illata járta át az egész konyhát. Ádám megmosta húga kezeit és arcocskáját, majd leültek az asztal köré. Anyjuk már várta őket.
-
Hol kóboroltál már megint kislányom? – Emili, a kislány nem felelt, csak lehajtotta a fejét – Már megint az állomáson voltál? Mondtam, hogy ne menj oda, nem neked való hely.
-
Hagyd anya, nem volt egyedül, ott volt az az öreg úr is – szólt közbe Ádám békítően.
-
Nem érdekel ki volt ott, nem mehetsz oda többé – felállt és a főzéshez használt edények mosogatásához kezdett. Nem is mosogatott, inkább csak a tálakat simogatta, gondolatai messze jártak, keserű emlékek jöttek elő benne.
-
Anya, minden rendben? – szakította félbe gondoltait Ádám kedves hangja. Gyorsan összeszedte magát és megfordult.
-
Persze kicsim, most lepihenek, kissé elfáradtam. – Kötényét levette és kiment a konyhából.
A két gyerek egymásra nézett, de nem szólt egymáshoz. Csak a villák csattogása keltett zajt.
*
Csak a villa csattogása keltett zajt. Egyedül ült Ernő a kis konyhában, s csendben ebédelt. Arra gondolt milyen finoman főzött Irén annak idején. Talpraesett háziasszony volt. Soha nem volt egy rossz szava, még a szűkös időben is tudott gazdálkodni abból, amijük volt. Csendben tűrte, hogy saját hazája megfossza mindenétől. Mit is tehetett ő ellene? Először a jogoktól, a vagyontól, a szabadságtól, emberi méltóságtól, majd az élettől. De mit is tudhatott ő előre? Akárki ebben a kis falucskában, mit tudhatott előre? A háborútól meggyötört ország a békére, szabadságra vágyott, s arra, hogy vége legyen ennek a szörnyűségnek. Ki gondolta akkor, hogy a már évek óta tartó világháborúban jöhet még rosszabb rájuk?
folyt.köv.
Második rész:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: