Miért éppen Makó? – 6.rész | Little more attention

A rejtély kulcsa

A Mom Parkba mentek a CinemaCity moziba. Érdekes módon nem sokan ültek a teremben, de ennek Jana kifejezetten örült, mert nem szerette a tömeget. A reklámok alatt megbeszélték Alexszel az előző filmről a véleményüket és érdeklődéssel várták a második részt.

Több, mint egy óra eltelt már a filmből, amikor Jana elkalandozott gondolataiban, és akkor beugrott valami. – Akár megtörténhet ez itt nálunk? A szoborban találom a választ? – Olyan izgatott lett hirtelen, hogy majdnem felugrott a székéből. Alex észrevette lelkesedését, és megkérdezte mi történt.

– Rájöttem! – kiabálni szeretett volna.

– Mire?

– Ó, de szeretnélek megölelni!

– Csak nyugodtan – mosolyodott el, s kitárta karját.

– De még nem. – Alex csalódottan fonta össze karját mellkasa előtt. – A lényeg a szobor, valamit elrejtettek a szoborban!

– Igen, ott van a kincs, de…

– Nem a filmben! A polgármester, Kovács Péter, Róbert, nem tudom kik vannak benne pontosan, de meg kell néznünk a szobrot!

– Ja. Szóval a szoborban – gondolkozott el. – Azért a film végét megvárjuk? Hátha kapsz még ötletet. – kacsintott.

– Jólvan, de ez most annyira felcsigázott, hogy most azonnal odamennék.

Fél óra volt még hátra a filmből, ami alatt Jana agya végig pörgött. Végiggondolta, mi mindent tudott meg, mi volt gyanús, mi lehet a megoldás, és arra jött rá, hogy ha megérzése nem csal, a polgármester, vagy akárki más valamit rejteget a szoborban. Hiszen olyan nagy az a kőtömb, elfér benne egy-két dolog. De vajon mi lehet az?

Mikor megjelent a stáblista, Jana azonnal felpattant és már vette is fel a kabátját.

– Csak nyugodtan – állt föl Alex is – nem fogják elvinni.

– Jólvan, jólvan.

Egész úton dobolt a lábával, annyira érdekelte mit találnak ott. Viszonylag közel volt a rakpart, de beletelt egy kis időbe, mire parkolót találtak.

Odasétáltak a szoborhoz és elkezdték behatóan tanulmányozni. Nem volt rajta semmi különös. Mind a négy oldalán egy vésett kép, de nem volt pereme, semmi jel nem utalt arra, hogy ki lehetne nyitni. Azután az éleket kezdték el vizsgálni, hátha el lehet húzni az egyik oldalát, de nem jártak sikerrel. A talapzata szintén semmi nyílást nem rejtett, és Jana elszomorodott.

– Annyira biztos voltam benne.

– Figyelj, ezek mind könnyen megtalálható ajtók lennének, bárki észrevehetné, azt pedig nem szeretnék, nem igaz?

– De, igazad van. Túl könnyű lenne.

– A tetejét még nem is láttuk – nézett fel Alex a kőtömb tetejére. – És most nem is fogjuk, elég magas, csak segítséggel juthatunk fel, de most feltűnést keltenénk. Jöjjünk vissza később, éjfél körül.

– Ez jó ötlet – lelkesedett Jana. – De mit csinálunk addig?

– Mondjuk vacsorázzunk.

Pontosan éjfélre értek vissza a térre, és miután megbizonyosodtak afelől, hogy senki nincs a közelben, nekifutottak még egyszer a keresésnek.

– Fel kéne mászni a tetejére – kezdte Alex.

– De hogyan? Nagyon magas.

– Gyere, – kulcsolta össze a kezét – lépj a tenyerembe én pedig feldoblak.

– Tessék? Dehogy dobsz fel, ez veszélyes!

– Csak vicceltem – nevetett. – Lépj bele és óvatosan felemellek.

– Háát – vonakodott – jólvan. Mindent az igazságért.

Beletette bal lábát Alex kezébe, megtámaszkodott a vállain, a férfi pedig lassan emelni kezdte. Felemelkedett annyira, hogy a tetejére lásson a szobornak, de az teljesen sima volt, egy árva mélyedés, vagy kar nem volt rajta. Csalódottan sóhajtott, de ekkor csúszni kezdett.

– Alex! – kiáltotta.

Alex szétnyitotta összekulcsolt tenyerét, karját Jana térdhajlata alá tette, és egy jól irányzott mozdulattal karjában tartotta a megrémült lányt.

– Nagyon megijesztettél.

– Vigyázok rád. Nem eshet semmi bajod.

– Nem hiszem el, hogy nem volt fönt semmi.

Alex letette Janát és egy közeli padra leültek.

– Mégsincs itt semmi? Olyan különösen viselkedtek, semmire nem válaszoltak.

– Nem találtunk semmit.

Pár percig csak hallgattak, Jana szorosabbra húzta magán a kabátját, kezdett kihűlni az éjjeli hidegben. Alex észrevette, közelebb ült és átkarolta a lányt.

– Megnéztük a lapját – törte meg a csendet Jana – megnéztük az éleit, a tetejét – itt elhallgatott egy pillanatra – de nem néztük meg az alját! Nézd, itt nemrég építkezés folyt, az aluljárót építették át, itt betömték a lyukat, eltűnt a lépcső, ott pedig már zebra van. Futás!

Olyan gyorsan iramodott neki, hogy Alex nem győzte lehagyni. Átszaladt Jana a zebrán, le a lépcsőn, majd az aluljáróban kifújta magát.

– Látod! – mosolygott elégedetten.

– Ponyva.

– A munkások hagyták itt, fogadok, hogy van mögötte valami.

– Milyen okos vagy – bólogatott elismerően.

Közelebb mentek, és bebújtak a ponyva mögé. Egy lyuk tátongott a falban, ahova belépve többfelé folyosókat találtak.

– Most merre menjünk?

– Jó az irányérzéked?

– Ha nem tévedek, a szobor arra lehet – mutatott balról a második járat felé.

Mivel nem volt világítás, mindketten elővették telefonjukat és annak segítségével próbáltak tájékozódni. Hosszú volt a folyosó és Alex csak görnyedten tudott járni, de Jana most örült alacsonyságának. Húsz-harminc métert tettek meg a föld alatt, amikor a járatnak vége lett, falba ütköztek. Vagyis egy nagy halom törmelékbe.

– Ki az, aki a föld alá halmozza fel a megmaradt hulladékot? – tette fel a nyilvánvaló kérdést Jana.

– Állj félre, majd én eltakarítom.

Alex elkezdte a darabokat arrébbdobálni, ügyelve arra, hogy visszajussanak majd. A nagy mennyiségű törmelék legalább egy méter vastag védőfalat képezett a járatban. Nagy munka volt a bontás, egy idő után Jana is elkezdett segíteni, nem törődve tiszta ruhájával. Egy kis üreget találtak a törmelékek mögött egy létrával. Egyszerre néztek fel, és megláttak egy csapóajtót. Alex felmászott, hogy kinyissa, de természetesen zárva volt. Akármennyire rángatta, meg sem mozdult. Nem volt hozzá kulcsuk. Most Alex bizonytalanodott el.

– Hihetetlen. Ennyi keresés, megtaláljuk, egy hajszál választ el és nem tudunk bemenni.

– Ne aggódj, a gyanúm beigazolódott, itt valamit tényleg rejtegetnek, és ha ügyesek vagyunk kideríthetjük.

– Mire gondolsz? – fordult Janához.

– Először is, temessük vissza a bejáratot, menjünk haza, pihenjünk, és holnap bejelentkezek a polgármesterhez.

– Biztos jó ötlet?

– Meg kell tudnom. Ha féltesz, gyere velem te is. Szembesítenem kell Weisz Mártont.

(Folyt.köv) https://attention.cafeblog.hu/2014/12/24/miert-eppen-mako-7-resz/