Miért éppen Makó? – 5.rész | Little more attention

Alex Jana keresésére indul.

Első rész: https://attention.cafeblog.hu/2014/12/16/miert-eppen-mako-1-resz/

Második rész: https://attention.cafeblog.hu/2014/12/17/miert-eppen-mako-2-resz/

Harmadik rész: https://attention.cafeblog.hu/2014/12/18/miert-eppen-mako-3-resz/

Negyedik rész: https://attention.cafeblog.hu/2014/12/19/miert-eppen-mako-4-resz/

– Igazán röstellem, hogy csak így magukra rontok. Elnézést kérek, de nagyon fontos, hogy találkozzak Janával.

– Mit is mondott, honnan ismeri? – kérdezte Ervin komolyan.

– A kávézóban, ahol dolgozik. Ott szoktam reggelizni.

– És? Attól még nem ismeri, hogy kávét vesz tőle – húzta össze szemöldökét.

– Randevúra hívtam és munkán kívül is találkoztunk.

– Vagy úgy! Nekünk még nem is említette – nézett Idára Ervin, aki szintén értetlenül hallgatta a kerítésük előtt álló férfit.

– Nézzék, én intéztem el neki, hogy írjon az újságnak, ahol dolgozom.

– Valóban? – enyhült meg Ervin – szóval maga is újságíró. A mi Janánk nagyon tehetséges író ám, mindig is mondtam neki, hogy jelentkezzen újságokhoz.

– Ha tetszik a főnöknek, amit írt, akkor még az is lehet, hogy felveszi.

– Abban biztos vagyok. Majd meglátja. Na jöjjön be – nyitotta ki a kaput.

Beinvitálták a nappaliba, ahol hellyel és süteménnyel kínálták. Először kényelembe helyezték, hogy aztán rendesen kifaggathassák.

Ervin vele szemben foglalt helyet, Ida pedig mellette a kanapén.

– Szóval mit gondol a mi Janánkról? – kezdte Ervin, a dohányzóasztalra kirakott süteménnyel szemezve.

– Még nem ismerem annyira, amennyire szeretném, de rendkívül jó benyomást tett rám, amikor találkoztunk. Magával ragadó a személyisége és a kedvessége. Nem szeretném, ha valami baja esne, ezért is szeretném megtalálni.

Ervin már nyújtotta a kezét, hogy elvegyen egy almás pitét, de a mozdulatban hirtelen megállt és felnézett.

– Hogy mondja? Mitől esne baja?

– Miről beszél? – kapcsolódott be Ida is, megrémülve.

– Maguknak nem szólt? A munkatársnője szerint megtámadták és nem mer hazamenni, ezért utazott el.

– Nekünk csak azt mondta, hogy szeretne lemenni a nyaralóba pihenni – mondta Ida halkan. – De mégis hogy történhetett?

– Kérem, árulják el hol van, és magam megyek le érte. Én vigyázni fogok rá.

A nagyszülők vonakodva árulták el a címet. Bár még nem ismerték eléggé Alexet, de valami azt súgta, hogy nem lesz baj. Ők mégsem mehettek le.

A reggeli napsütés beragyogott a hatalmas ablakokon és kiűzte az álmot Jana szeméből. Felkelt, az ablakhoz ment és kinyújtózott. Csinált pár törzsfordítást és karkörzést, hogy serkentse végtagjaiban a véráramlást. A szemét dörzsölgetve nézett ki az ablakon, amikor meglátta, hogy egy fehér Opel áll a ház előtt. Úgy megijedt, hogy rögtön lebukott.

Ráeszmélt, hogy a függönytől úgysem látnak be, ezért lassan fel is állt, de tisztes távolságban az üvegtől.

– Ki lehet az autóban? – mondta félhangosan. – Talán nem is ide jött.

Ekkor kinyílt az Opel ajtaja és Alex lépett ki belőle. Bezárta az ajtót és a kerítéshez közeledett.

– Mit csinál itt és hogy talált meg? – Megnyugodott, hogy nem egy betörő és valamiért örült is, hogy eljött, de most szembe kell néznie vele és elmondani, hogy nem bízott meg benne eléggé ahhoz, hogy elmondja, mi is történt.

A fürdőszobába szaladt, rekordgyorsasággal megmosta a fogát és az arcát, kócos haját felgumizta, és visszarohant a szobába valami ruha után kutatva, de ekkor megszólalt a csengő. Az ágy szélén lelógó köntöst magára kapta, összehúzta és lesietett.

A házból kilépve lassított a tempón, és szépen lesétált a teraszról a kapuhoz.

– Szervusz! Hát te mit keresel itt? – köszöntötte a férfit.

– Szia. Érted jöttem. Miért nem mondtad, hogy baj van?

Jana lesütötte szemeit.

– Előbb talán menjünk be – nyitotta ki a kaput.

A konyhába mentek, ahol Jana felajánlotta, hogy omlettet készít.

– Hogyan szereted?

– Egy kis borssal és paprikával, köszönöm

Alex a négyszemélyes kis asztalkánál ülve nézte Janát, amint szorgoskodik, Jana pedig lopva odapillantott.

Miután elkészült a mesés reggeli, megterített és leült Alexszel szemben.

– Jó étvágyat!

Nekiálltak falatozni az ínycsiklandó ételből, melyet helyi tojásból készített és a szintén helyi pékségben sütött kenyérrel tálalt fel.

– Mi történt pontosan?

– Valakinek nem tetszik, hogy utánanéztem dolgoknak a cikkel kapcsolatban.

– Hogy érted? Ez csak egy szobor. Senkit sem érdekel….Oh bocsánat, te biztosan fenséges cikket írtál róla…

– Tudom, tudom, tényleg nem ez az év legnagyobb eseménye, de valami nem stimmelt.

– Micsoda?

– Hogy miért kell egy szinte ismeretlen személynek emlékművet állítani és ennyi pénzt elkölteni.

– Ez tényleg nagyon érdekes.

– Még nincs vége. Még fontosabb kérdés, hogy Róbert miért támogatta pénzzel?

– Róbert fizetett érte?

– Senki nem hajlandó elárulni mi az apropó a festőben, még Kovács Péter a szobrász sem.

– Kovács Péter?

– Ismered?

– Írtak róla egy hírportálon nemrég.

– Tényleg? – lelkesedett. – Mit?

– Vizsgálat folyik a Szépművészeti Múzeumban az ellopott festmények miatt, és a dolgozókat is kérdőre vonják.

– Hmm, érdekes. Vajon van valami összefüggés? Egy felkérés, avatás és belső vizsgálat… Ennek semmi értelme.

– Inkább az a kérdés, hogy mit őriznek annyira, hogy egy kezdő újságírót megfélemlítsenek, aki egy átlagos helyi lapnak ír cikket.

– Én sem értem. De ugye megérted, hogy el kellett jönnöm? Nem maradhattam ott, még a lakásomban is jártak.

– Igazad van, veszélyes lett volna ott maradnod, de akkor is szólnod kellett volna nekem. Nem hagyom, hogy bajod essen.

– Nem tudtam mit tegyek, hisz alig ismerlek.

– Azt hiszem, hogy most bebizonyítottam, hogy törődöm veled – mosolygott rá Alex és még percekig csak nézték egymást csöndesen.

Megegyeztek, hogy Alex hazaviszi Janát, aki a nagyszüleinél fog megszállni, amíg az ügy le nem záródik, ő pedig érdeklődik majd Róbert szerepéről.

Hosszú kocsiutat tettek meg, mire hazaértek Budapestre, és este volt már, amikor Jana a nagyszüleihez ért. Ők örömmel nyugtázták, hogy nem esett baja, és még jobban örültek, hogy náluk marad egy ideig. A vendégszobában ágyaztak meg neki, amíg úton volt és finom vacsorát is készítettek.

– Tudod, hogy az apám. Neki fontos, ezért támogattam.

Első dolga volt másnap Alexnek a főnöke irodájába látogatni és utánajárni a dolgoknak.

– Miért fontos neki?

– Talán kérdezd meg tőle.

– Róbert, elég a titkolózásból! Janát megtámadták, azért, mert nem akarják, hogy valamit megtudjon. Beszélned kéne az apáddal. Nem tudom mi folyik itt, de valami nem stimmel.

– Jólvan – faarccal nézett Alexre, vonásai semmi érzelmet nem sugároztak. Kicsit talán megkeményedett.

Alex nem volt elégedett. Elolvasta a cikket, amit Jana írt, de semmi kivetnivalót nem talált benne. Semmi fenyegetőt. Talán direkt nem közölte le feltevéseit, vagy a dolgokat, amikre rájött.

Egy módon járhat utána, tárcsázta a számot.

– Hallo – szólalt meg az ismert kedves hang.

– Szia, minden rendben?

– Igen, persze, a leveleket gereblyézzük az udvaron.

– Elolvastam a cikkedet. Szép munka, de nem értem, hogy mi olyan fenyegető, hisz semmi olyat nem írtál.

– Elutazásom előtt átírtam a cikket és ezt küldtem el, nem akartam, hogy még egyszer megtámadjanak. Amit pedig tudok, az nagyon kevés, nagy része csak feltevés. A legbiztosabb az a gyanú. Kell egyáltalán ezzel tovább foglalkozni? Lehet, hogy tovább kéne lépnem?

– Elképzelhető, ha a polgármester rejteget valamit, amilyen befolyásos, még te jönnél ki rosszul belőle.

– Azt nem szeretném.

– Mit szólnál, ha elmennénk ma este moziba? – váltott témát Alex.

– És mit nézünk meg?

– A Nemzet aranya második részét, izgalmas film volt az első is.

– Rendben van, szívesen elmegyek veled.

– Nagyszerű, akkor ötre ott vagyok érted.

Letette a telefont és izgalommal gondolt az estére.

Mosolyogva támasztotta a gereblyét.

– Csak nem ő volt az? – érdeklődött Ervin.

– Hogy? – rezzent össze Jana – De, de ő volt. Moziba visz este.

– Ó, az biztos jó lesz. De mondd csak Jana, tetszik neked?