A vidék nyugalma talán segít rendszerezni a gondolatainkat…
Első rész: https://attention.cafeblog.hu/2014/12/16/miert-eppen-mako-1-resz/
Második rész: https://attention.cafeblog.hu/2014/12/17/miert-eppen-mako-2-resz/
Harmadik rész: https://attention.cafeblog.hu/2014/12/18/miert-eppen-mako-3-resz/
– Nem! Ne azt nyomd! – ugrott föl Bea a székéből. Éppen azon gondolkodott, milyen változtatásokat kellene létrehozni a kávézóban, az asztalnál ülve ábrándozott, amikor tekintete a kasszára siklott. Adél, az új lány, akit Jana helyére vettek föl, még eléggé esetlenül végezte munkáját. Bea odasietett, szelíden arrébb tolta, és újra elmagyarázta neki hogyan is működik ez a szerkezet. – Bárcsak itt lenne Jana – sóhajtotta.
– Inkább menj, szedd le az ablak melletti asztalt – azzal kezébe adott egy tálcát és egy rongyot. – Ezt majd én elintézem.
Még nem végzett a kasszázással, amikor Alex lépett be az üzletbe. Tekintetét gyorsan körbehordozta a helységben, s csalódottan nyugtázta, hogy Jana nincs ott. Odalépett Beához, rákönyökölt a pultra és a nő felől érdeklődött.
– Jó napot! Jana nincs itt?
– Nincs, és egy ideig nem is lesz.
– Hogyan? Miért?
– Elment.
– De hova? És mikor jön vissza?
– Nem tudom.
– Kérem, segítsen! Tudnom kell hol van.
Bea kissé megsajnálta Alexet, mindig is szimpatikusnak tartotta, pont Janához illőnek. Kissé közelebb hajolt és lehalkította a hangját.
– Megtámadták a lakásában. Fél hazamenni, ezért elment egy időre.
– Mégis hova?
– Azt még nekem sem mondta el, nem akarja, hogy rátaláljanak.
– Szólt a rendőröknek?
– Igen, körözik a tettest.
– Lehet, hogy rokonoknál van.
– Csak a nagyszülei élnek a városban.
*
A nyaraló a falu bevezető útja mellett állt, így egy hosszabb szakaszon kellett sétálni ahhoz, hogy a központba érkezzen. Az út balra kanyarodott, majd jobbra, és egy emelkedő következett. Végignézve a házak kellemes nyugalmat árasztottak, borostyánnal benőtt falak, muskátlis ablakpárkányok, és gondosan ápolt kertek jellemezték az utcákat. Barangolása alatt összesen két buszmegállót talált, az egyik az utcájában egy hatalmas fehérre meszelt kőépület, a másik pedig egy oszlopra szerelt narancssárga tábla a főutcában. A második buszmegállónál megtalálta a helyi önkormányzatot egy teniszpályával. Ennek nagyon megörült, hiszen régen sokat teniszezett és máris talált magának lehetséges szórakozást. Csak arra nem gondolt, hogy ki lesz az, akivel játszani fog.
Pár utcával arrébb egy szépen karbantartott, alacsony kerítéssel körbevett kis parkot talált egy játszótérrel és két épülettel. Valószínűleg a helyi iskola lehetett. Azon gondolkozott, vajon hányan járnak ide iskolába, amikor egy nagybajuszú, pocakos férfi kerekezett el mellette.
– Csókolom – mosolygott rá a férfi.
– Jó napot kívánok – köszöntötte Jana és a bicikli felé lépett. – Meg tudja mondani hol találom itt a boltot?
– Mi szél hozta magát erre? – Lefékezte a kerékpárt és leszállt róla.
Jana sóhajtott egyet mielőtt válaszolt volna. Be akart mutatkozni az itt lakóknak, de nem akarta elárulni miért jött.
– Egy kis ideig itt leszek, a nagyszüleimnek van itt nyaralója.
– Nem sok fiatal van erre, legtöbbjük elment egy mozgalmasabb városba, ahol jobban tudnak szórakozni.
– Nekem pont erre a nyugalomra van szükségem.
– Honnan jött? – kíváncsiskodott tovább a férfi, amikor egy gurulós szatyrot húzó néni fordult be az utcába és érdeklődve méregette a jövevényt.
– Pestről – válaszolta Jana.
– Hallod-e Bözsi! – kiáltott oda a néninek. – Pesti lány érkezett.
Lassan odatotyogott a néni és ő is elkezdett kérdezősködni.
– Hát mi dolga van magának errefelé?
– Pihenni jöttem ide pár hétre.
– Pihenni? Azt lehet.
– Jana vagyok – nyújtotta a kezét az idős néni felé.
– Engem szólíts Bözsinek, az én kertemben vannak a legszebb rózsák a környéken, ő pedig Béla a postás.
– Nagyon örvendek. Meg tudja mondani merre találom a boltot?
– Két utcával feljebb van – mutatott Bözsi Jana háta mögé.
– Köszönöm az útbaigazítást, viszontlátásra! – fordult meg Jana. Látta, hogy Béla már vette a levegőt, hogy tovább kérdezősködjön, de annyira éhes volt már, hogy nem akart társalogni.
– Szép napot, csókolom – válaszolták.
Délután tüzetesebben szemügyre vette a szobák polcain sorakozó, antikvár jellegű könyveket. Minden jelentősebb művet megtalált, kiegészítve cukrász és műszaki könyvekkel, melyek hűen utaltak gazdáik foglalkozására. A hatalmas ablak mellé húzta a viseltes karosszéket, és odatelepedett egy bögre forró teával, kezében Stendhal Vörös és feketéjével. Egy törtető fiatalember, aki mindent megtesz társadalmi előmeneteléért. Ahogy olvasta a könyvet, gondolatai minduntalan a cikke felé terelődtek. Azért jött ide, hogy ne találják meg őt, de elbújhat? Biztonság, vagy igazság? Becsukta a könyvet és fejét a falnak támasztotta.- Mit tegyek?
Fehérre meszelt házikó állt a fekete kovácsoltvas kerítéssel körülvett udvaron, terméskőből kirakott kanyargós járdával. És persze a rózsák. Piros, rózsaszín, halvány barack, az idős nő tényleg tud valamit. Még a rózsákat tanulmányozta, amikor Bözsi egy kék kötött kardigánt magán összehúzva kicsörtetett a házból. Lesietett a verandán, hogy lássa az érdeklődőt, és amikor meglátta Janát lassabbra vette a tempót.
– Jó napot! Nem tudtam, hogy maga az, tudja az én rózsáim híresek itt a környéken, nem egyszer akartak vinni belőle – és a szomszéd ház felé sandított. – Azóta nagyon kell vigyáznom rájuk.
– Jó napot! Gondoltam megcsodálom őket, hiszen ilyet még Pesten sem látni – tódította.
– A friss levegő teszi és az én gondoskodásom és szeretetem – húzta ki magát Bözsi.
– Megérdemelné, hogy bekerüljön a Szép Házakba.
– Hogy tetszik? – húzta fel a szemöldökét.
– Az egy szép otthonokat bemutató lap.
– Úgy. Én mondom magának, a rózsák gondozását nem lehet tanulni, ezt szívvel-lélekkel kell tenni.
– Mondja Bözsi néni, van itt valahol internet?
– Milyen net?
– Internet, számítógép.
– Jaa, a számítógép! Balázskának volt olyanja, de nem jó az semmire én mondom! Egész nap csak azt nyomja, az Isten áldja meg és nem megy semmire. Lusta az a gyerek, föl sem akar onnan kelni. Ahelyett, hogy kijönne a friss levegőre és sétálna a nagyanyjával…
– Van itt valahol ilyen?
– A közösségi házban talál. De vigyázzon vele, megfertőzi a fiatalokat, én egyszer ültem le oda, de annyi elég is volt. Balázskám ablakokról meg asztalról beszélt, meg hogy hova kattintsak de nekem nincs időm erre.
– Köszönöm szépen, nagyon szépek a rózsái. Viszlát Bözsi néni!
– Szervusz!
A Közösségi házban, mely az iskola melletti épület volt, tényleg talált egy számítógépet hatalmas kocka monitorral, mellette egy felirattal:
MEGKÉRJÜK A KEDVES FELHASZNÁLÓT, HOGY AMENNYIBEN NEM MOZDUL SEMMI A KÉPERNYŐN, NE KEZDJE EL ÜTNI A GÉPET, HANEM HÍVJA A RENDSZERGAZDÁT!
-Tehát nem egy gyors gép – gondolta Jana.
Megnyomta a bekapcsoló gombot és egy perc múlva be is tudott jelentkezni. A tipikus “zöld mező és kék ég” háttérkép fogadta, telerakva dokumentumok ikonjaival. Viaskodott a gondolattal, hogy belepillantson ezekbe a „NEOLVASDEL” és „falunap” nevű fileokba, de inkább a feladatára koncentrált.
Megnyitotta a böngészőt és rákeresett a Google-ban a Helyi Téma kifejezésre.
Nem sok információt talált róla, úgy tűnik nincs online felülete a lapnak, de az kiderült, hogy kik dolgoznak ott és ki a tulajdonosa.
– Óóó hát persze! – csapott a homlokára Jana. – El sem hiszem, hogy ezt eddig nem vettem észre.
Róbertet Alex mutatta be neki az irodába menet, de ott nem említette a vezetéknevét, amely megegyezik a polgármesterével.
– Tehát a fia. Hát most már tudom, mi a kapcsolat. De miért támogatta, amikor a pénzek elosztásánál erre is lehetett volna többet szánni a keretből? Nem elég meggyőző a létjogosultsága, és nem akarta magára vonni a lakosok haragját? Róbert is ennyire nagyra értékeli Makó Simont?
Felírta jegyzetfüzetébe a kulcsszavakat. Felegyenesedett egy pillanatra. Teljesen olyan érzése volt, mintha figyelnék. Hirtelen megfordult és egy kopaszodó, barna kord nadrágot és fehér inget viselő negyven év körüli férfit látott maga mögött. Mikor meglátta úgy megijedt, hogy ugrott egyet a székben, de a férfi sem lepődött meg kevésbé.
– No! – kiáltott fel rekedt hangon a férfi.
– Mit csinál maga itt a hátam mögött?
– Elnézést hölgyem, nem szoktak ilyenkor itt lenni, azt hittem maga is…tudja…
– Nem! Mit tudok?
– Ne is törődjön vele, én már itt sem vagyok – megfordult és eloldalgott, de az ajtóból még visszanézett. – Kérem, erről a találkozásról ne szóljon senkinek.
– Mintha bárkit is ismernék itt.
A férfi bólintással nyugtázta, hogy nem fogja senki megtudni, hogy ide szokott járni és egy bizonyos honlapot felkeresni.
-Ki rakta ezt az asztalt háttal az ajtónak? – töprengett Jana és visszafordult a géphez, de kissé oldalasan ült, nehogy még egyszer ráijesszenek.
Ismét belemerült a világhálóba. Rákeresett Weisz Mártonra.
Két éve volt polgármester, a Corvinuson végzett, és doktorált. Alapinformációk voltak összegyűjtve a kerület honlapján, viszont nem csak itt írtak róla. Egy másik szerint részt vett az Élet Menetén. Itt új ablakot nyitott, és beütötte, hogy Élet Menete: …minden évben megrendezik Budapesten az Élet menetét a magyarországi holokauszt áldozatainak emlékére. A megemlékezésen neves művészek…
Egy következő oldalon származásáról vélekednek.
– Tehát valószínűleg zsidó – állapította meg. – Mi köze ennek a szoborhoz? Makó nem volt az…
Most a Youtube-on kezdett keresgélni közéleti szerepéről, de akkor bekövetkezett, amit már az elején sejteni lehetett. A kép megmerevedett és semmit sem mozdult.
– Sebaj – gondolta, mára eleget kutakodott. Kikapcsolta a gépet, majd hazaindult.
(Folyt. köv) https://attention.cafeblog.hu/2014/12/22/miert-eppen-mako-5-resz/
