“A siratófalra, melyet mindannyian a lelkünkben viselünk. most bevéssük Iványi Márton nevét is a többi mártír neve alá, hogy ne felejtsünk. Sok név van már felírva lelkünk siratófalára. És tudjuk, hogy ez a névsor még nem teljes, olyan időket élünk, amikor a mi harcunk mártírokat követel, de tudjuk, hogy haláluk nem lesz hiábavaló. Mi harcolunk és siratunk.”
Berkesi András terjedelmes kötetében a huszadik századi Magyarországon élő Iványi család hányattatott sorsának történetét meséli el. Iványi Márton – asztalos – házasságával kezdődik a regény, szerelmét, Terézt veszi el és viszi be abba az óbudai Lajos utcai házba, ahol az szomszédok élete meghatározza az egyes családok boldogulását. Márton kommunista volt abban az időben, amikor még tiltották azt, keményen meg is fizetett érte, s a korai halálát is ennek – vagyis az ezért kapott börtönnek, brutális verésnek – köszönhette. Temetésekor szerető felesége, Teréz felírja nevét a szívében elhelyezett Siratófalra, s nagyon bánkódik utána, de az életnek mennie kell tovább, s foglalkoznia kell fiaival, – Péterrel és Marcival – akik elég sok álmatlanul töltött éjszakát okoznak neki. Péter, apjához hasonlóan – aki bár élete vége felé nem foglalkozott már politikával, s azt tanácsolta fiainak, hogy ők se politizáljanak – kommunista lesz, s ez a harmincas-negyvenes években üldözött dolog volt. Titkos tevékenységében lebuktatják és többször is börtönbe kerül, majd munkaszolgálatos lesz, ahol helyzete még nehezebb lesz. Idő közben öccsének – a mérnök – Marcinak, akinek minden vágya, hogy tanulással és kemény munkával előrébb jusson, szembe kell néznie azzal, hogy bátyja mozgalmi élete miatt, neve be van sározva és nem érheti el a célját. Marcit nem érdekli a politika, nem akar azzal foglalkozni, csak tiszta munkával és szorgalommal, de besúgót akarnak csinálni belőle. Ha nem is politizál, az erkölcsi érzékét nem vesztette el, ezért az ajánlatot nem fogadja el:
“Csendben várakoztak. Marci csak a vihar tombolását hallotta. Akaratán kívül micsoda helyzetbe került. Ennyi csupán az ember élete. Ezek a hónapok bebizonyították, hogy az akarat, a jó szándék semmit sem ér. Tulajdonképpen mit tehetett volna, hogy ezt a megpróbáltatást elkerülje ? Semmit. Besúgó nem lehetett. Más választása pedig nem volt.”
Nehéz döntést hozott, s végül ő is munkaszolgálatban kötött ki. Hiábavalóvá vált tehetsége és szaktudása, mert a rendszer a családi kapcsolatokat vizsgálta nem az egyéni látásmódokat és hozzáállásokat. Teréz türelemmel és kitartással várja haza a háborúban két fiát és közben saját megélhetéséért küzd. Bombázások elől menekül, majd lakását is elveszíti, de visszatérnek fiai, s beköszönt egy új kor.
Fordul a kocka, s akiket pár éve börtönbe zártak, munkaszolgálatra küldtek, azok kerültek most hatalmi pozícióba. Természetesen jön a megtorlás azok felé, akik nyilasok voltak, elítélnek embereket, s Péter – házassága révén is – tekintélyi pozícióba kerül. Sárát veszi el, aki bár tanult lány és a felsőbb körökben mozog, de valamiért mégis kommunista és részt vett a mozgalomban a háború alatt is, koncentrációs tábort is megjárt. S ahogy Péter élete jóra fordult, Marci sem panaszkodhatott, mert ezúttal – bátyja miatt – ő is vezetői állást kap. Ő is megházasodik és boldogan élnek, de sok a konfliktus bátyjával, politikai nézetei miatt. Teréz sosem tudja megszeretni menyét, Sárát, aki ambíciózus és mindig eléri kapcsolatai árán, hogy Péter egyre feljebb és feljebb kerüljön.
Egy ideig végre minden jól alakul, de amikor megkezdődött a párt belső tisztogatása, – sztálini és szovjet példára – Pétert is elítélik. Ahogy Rajk Lászlót, – akit ártatlanul kivégeztek – őt is kémkedéssel vádolják és halálra ítélik, de később életfogytiglanra változtatják.
Számomra az volt megdöbbentő Péter személyiségében, hogy élete során többször is elbántak vele, többször is került börtönbe politikai nézetei miatt, s amikor eljön a kommunizmus, amire annyit várt és valahogy ellene is koholnak vádat, még mindig hisz az eszmében. Esze ágában nincs felhagyni a politikával, teljesen hű a rendszerhez és annyira hisz a rendszerben, hogy megkülönbözteti az embereket és az eszmét. Látja, hogy vannak emberek, akik gonoszul bánnak vele, vannak, akik rosszul döntenek, de ezt mind egyéni jellemhibának tartja és semmiképpen sem gondol arra, hogy a rendszerben van hiba.
Azoknak ajánlom a könyvet, akik elér kitartóak 740 oldal elolvasásához és érdekli őket a huszadik század és sok tragédiát megélt család szemszögéből.
“- Én nem szeretnék meghalni – mondta halkan. – Nem azért, mert fáj. Egyszerűen azért, mert úgy érzem, hogy dolgom van még a világban. Most nem is arra gondolok elsősorban, hogy fel kell nevelnem a gyerekeimet, vagy hogy öreg szüleimet támogatnom kell. Nem, Marci. Az lenne a dolgom, hogy megkérdezzem néhány embertől: miért csináltátok ezt a háborút? Én nagyon sokat láttam. Nagyon sok mindent át kell értékelnem magamban. Új ítéletek születtek bennem. Ezeket el kell mondanom. Ha másnak nem, hát a gyerekeimnek. Tudod, amikor itt feküdtem egyedül, és hallgattam a lövöldözést, arra gondoltam, igazságtalan lenne, ha meghalnék. Természetellenes. Az ember nem azért fedezi fel az életben az új gondolatokat és felismeréseket, hogy magával vigye a sírba.”
