Ma Belle IV. befejező rész
…
Hatalmas füst gomolygott körülötte, de két alak mégis kirajzolódott. Egy füsttől bepiszkolódott szemüveg, s egy ismeretlen fej volt az első, amit észrevett.
-
Jól vagy ? – kiáltotta oda. Marty csak köhögött, de közben bólogatott.
-
Ő meg ki ? – emelte föl Ran a fegyverét Lionel-re célozva, aki erre védekezően fölemelte a kezét.
-
A ti oldalatokon állok, a francia titkos ügynökségnek dolgozom és én is Fedort keresem. – Ran leeresztette a fegyverét, majd hozzátette – nem kell tovább keresned, elkaptuk. Észrevette Filip autóját és Elenát, aki még mindig ott állt esetlenül fogva a fegyvert, amit Lionel nyomott a kezébe. – És ő ki ?
-
Fogalmam sincs – vonta meg a vállát Lionel – Filip autójánál volt, meglátta a fegyvert az autóban . Azt mondta, hogy ismeri Filipet és nem tágít, találkoznia kell vele.
Filip a magával hozott láda titkos zsebéből elővett egy kis tűt és hosszú órákra elkábította Fedort. Kisietett megnézni mi robbant föl, s ami kint fogadta, arra nem volt fölkészülve. Egy egész csoport állt kint, meglátta Rant és a kormos arcú Marty-t, Lionelt és Elenát. Nem tudta összerakni a képet, hogy verődött össze ez a társaság, de ösztönösen Lionelnek ugrott, megragadta a nyakát és elkezdte fojtogatni.
-
Mit akarsz tőlem? – kiáltotta rá, de társai leszedték róla és lefogták.
-
Nyugi, a mi oldalunkon áll, ő is ügynök, itt Franciaországban – csitította Ran
Kibontakozott a szorításukból,s még mindig Lionelhez szögezte a kérdést – mit akarsz tőlem ? A vonaton majdnem megöltél!
-
Téged nem lehet megölni. – mondta, s a fején lévő sebhez nyúlt – Nézd meg most is itt vagy. A vonaton még nem tudtam, hogy ki vagy. A hotelben megelőztél. Antonióra állítottak engem is. Miután elmentél megnéztem a biztonsági felvételeket, és követtelek. Aztán Németországban kutattam utánad, megdöbbentett milyen jól küzdesz, tudtam, hogy valahonnan jó kiképzést kaptál.
Látszólag Filip megelégedett a magyarázattal, így most Elenához fordult.
-
És te hogy kerülsz ide?
-
Láttalak a hídnál, s miután elmentél el akarta lopni a kocsidat. – mutatott Lionelre -Nem tudom mit mondjak. – körbe nézett, a földön fekvő emberekre, a felrobbant furgonra, s a felfegyverzett ügynökökre.
-
Nem lett volna szabad idejönnöd. Ez veszélyes!
-
Nem tudtam, hogy kém vagy!
Ran, Marty és Lionel jobbnak látták most magukra hagyni őket, ezért bementek a sebesült Amberhez, hogy ott várják meg a segítséget.
-
Hála Istennek, hogy nem esett bajod – mondta Filip és magához ölelte Elenát. Elena kicsit meglepődött a hirtelen jött öleléstől, de nem zárkózott el tőle.
-
Filip -kezdte – ne haragudj, hogy úgy megsértődtem.
Filip eleresztette, fölemelte az állát, s a szemébe nézett – Nem haragszom. Örülök, hogy itt vagy. – gyengéd hangja megnyugtatta Elenát. Filip átkarolta Elena vállát, s így sétáltak be az épületbe, az ég besötétedett és kezdett egyre hidegebb lenni.
-
Hogy sikerült az üzlet? – kérdezte Filip
-
Képzeld fölmondtam.
-
Nagyon helyes, egy ilyen különleges hölggyel nem lehet úgy bánni.
-
Igazad volt – tette hozzá Elena. – Most mihez kezdesz?
-
Azt hiszem kiveszek egy hosszabb szabadságot.
Elena csodásan érezte magát, elhatározták Filippel, hogy Párizsban maradnak karácsonyra és körbejárják az egész várost. Körútjukat természetesen a Eiffel-torony megtekintésével kezdték. A monumentális építmény tekintélyt parancsolóan magasodott föléjük, az ember porszemnyinek érezte magát alatta. A magasból letekintve pontosan kirajzolódott a város úthálózata, mely mérnöki precíz tervezést sugárzott magából. Ezt követően a Szajna partján sétálgattak, átmentek a hídon,s annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy egészen a Franklin D. Roosevelt térig eljutottak. Még nem volt késő, de az ég már sötétedett, s ezzel egyidejűleg százszámra felgyúltak az apró ünnepi égők. Az Av. Matignon-on folytatták útjukat, miközben le sem tudták venni a szemüket a kivilágított fákról, a sok csillogó díszítésről és kirakatról. Káprázatos látványt nyújtott a város, s amikor Elena meglátta Le Bristol szállodát, tátva maradt a szája. Az egész épület fényárban úszott, a sok csillogó égőtől.
-
Bárcsak itt szállnék meg – mondta vágyakozva
-
Szeretnéd látni belülről is ?
-
Hogyne – vágta rá azonnal, de észbe kapott és helyesbített – de biztos méreg drága.
-
Látod azt az erkélyt ott? – mutatott föl Filip egy utcára néző, kovácsoltvas kerítésű balkonra
-
Persze, csodásan néz ki
-
Akkor megnézzük – kezeit zsebre tette, s könyökét Elena felé mozdította felkínálva neki, hogy karoljon belé. Elena szófogadóan belekapaszkodott erős karjába, s együtt közeledtek a bejárat felé. A portás már mosolygott, amikor meglátta őket, s készségesen ajtót nyitott előttük. A hall rendkívül elegáns látványt nyújtott, makulátlan fehér, csillogó csempe, hatalmas, arany szegélyű függönyök, mahagóni bútorok. Volt egy kis rész kialakítva a várakozóknak, egy süppedős szőnyegen egy dohányzóasztal, előtte pedig egy kényelmes bordó kanapé. Elena már indult volna, hogy kényelembe helyezze magát, de Filip a recepció felé irányította. Elena hitetlenkedve ment mellette – csak nem akar tényleg kivinni az erkélyre- gondolta magában. Odaléptek a hosszú asztalhoz, de meg sem kellett szólalniuk, a recepciós üdvözölte Filipet és átnyújtott neki egy kulcsot.
-
Te itt laksz ? – kérdezte döbbenten Elena
-
Egy ideig
-
Tele vagy meglepetésekkel
Megnézték a kilátást az erkélyről majd a szálloda éttermében gyertyafényes asztalnál vacsoráztak.
Sokáig autóztak a városban, Elena nem is emlékezett, hogy ilyen messze lenne a motel a belvárostól, Filip talán direkt megy hosszabb útvonalon. Már éjfél is elmúlt, mire megérkezett. Belépett a motel szobába, kezeiről lehúzta kesztyűit, sapkáját óvatosan levette, s az ajtó mellett felakasztott keret nélküli tükörben megigazította a sapkától lelapult haját. Ahogy magát nézegette, tekintete a tükörben az ágyra esett, ahol a párnáján egy furcsa piros színű dobozt látott. Közelebb ment, s egy doboz bonbont talált, mellette pedig egy üzenet kártyát, melyen ennyi állt: Ma belle, aláírás: Filip. Felpillantott és elmosolyodott. Már nagyon régen nevezték őt gyönyörűségnek.
(Írj hozzászólást, érdekel a véleményed)
